2019. jan 20.

Ez a 10 család uralja a világot

írta: gazdasági guru
Ez a 10 család uralja a világot

A világ 10 leggazdagabb családja mindössze négy-öt országban található, akik főleg jogdíjakból, pénzügyi befektetésekből, sőt van aki édességgyártásból építette fel a vagyonát. A 10 családi vállalkozásból egyet nő vezetett, két család politikai ambíciókkal is rendelkezik és van olyan család aki több mint 2 millió embert foglalkoztat.

unnamed_1.jpg

Minden család legalább minimum 15 milliárd dolláros vagyont halmozott fel, de az első két leggazdagabb, több mint 1 trillió dollár felett rendelkezik.Persze a vagyon a gazdasági helyzet és a tőzsdei mozgások függvényében folyamatosan változik.

Melyik ez a 10 család?



1: Rothschild család, Németország - Becsült nettó érték: megközelítőleg 2 trillió dollár
A Rothschild nevet nem nagyon kell bemutatni, hiszen már az 1700-as évek óta folyamatosan tevékenykednek nemzetközi szinten a  bank szektorban. Mayer Rothschild, eredeti pátriárka volt, a német királyi család kedvenc asszisztense és pénzügyi menedzsereként. Kihasználva bírósági pozícióját, banki, üzleti kapcsolatokat alakított ki a német arisztokráciához. Amikor az öt fia elérte a felnőttkort,  Frankfurtban, Londonban, Nápolyban, Párizsban és Bécsben felügyelték a helyi banki ügyeket, gyakorlatilag egy hatalmas pénzügyi birodalmat kiépítve ezzel.Kifejezetten ügyeltek a privát szférájuk titokban tartására, üzleti ügyeikben sem nagyon engedtek betekintést a kívülállók számára. Ezért elég nehéz volt nyomon követni és teljes képet kapni vagyoni helyzetükről, nem is beszélve a rengeteg utódról, de egy biztos, még mindig mesésen gazdagok. 

2: Szaúdi királyi család, Szaúd-Arábia - Becsült nettó érték: 1,4 trillió dollár
A család az 1700-as évek óta abszolút tekintélynek örvend Szaúd-Arábiában. 2016-tól a családot Salman bin Abdulaziz al Saud király vezette. Nem meglepő, hogy a családi gazdagság nagy része a Szaúd-Arábia olajkapacitása feletti ellenőrzésből származik.

3: Walton család, USA - Becsült nettó érték: 152 milliárd dollár
Sam Walton viszonylag rövid idő alatt építette fel családi kiskereskedelmi bevásárló birodalmát.Kezdetben egészen lentről indulva, bolti eladóként dolgozott, majd 1962 júliusában Walton megnyitotta az első Walmart áruházat, az úgynevezett Walmart Discount City-t Rogersben, Arkansas-ban. 2016-tól a boltok a Wal-Mart Stores Inc. alatt működnek. Walton forradalmasította az iparágat, fő stratégiája az volt, hogy elkerülte a nagyobb városi versenyt és a kisvárosokra összpontosított. Megosztotta a forgalmazási és beszállítói szerződéseket. Hat örököse a Wal-Mart állomány 54% -a felett rendelkezik. A vállalat a világ legnagyobb, nem kormányzati munkáltatója, a 2015-ös becslések szerint 2,1 millió alkalmazottat foglalkoztat a vállalat.

4: Koch család, USA - Becsült nettó érték: 89 milliárd dollár
A világ második legnagyobb magánvállalata. A Koch Industries egy olyan multinacionális konglomerátum, amely eléggé szerteágazó területeken érdekelt, mint például: az olaj, az ingatlan, az állattenyésztés, az árutőzsdei kereskedelem, a vegyipar, a pénzügy, a műtrágya és a háztartási cikkek. Fred C. Koch 1940-ben indította el a céget és kezdetben főleg olajfinomítással foglalkoztak.

5: Mars család, USA - Becsült nettó érték: 80 milliárd dollár
A család vagyona nagy részét az édességekből szerezte. A Mars a világ legnagyobb magán cukrászcége, amit Frank Mars, a Milky Way és a Snickers feltalálója alapított. A csokoládéguru annak idején anyjától tanulta meg a csokoládékészítés művészetét. Édességei 1911 óta megtalálható az élelmiszerboltok polcán.  

6: Slim család, Mexikó - Becsült nettó érték: 77,1 milliárd dollár
A család feje, Carlos Slim 2016-ban a Forbes Magazin alapján a negyedik leggazdagabb ember volt a világon. Főleg a telekommunikációs szektorban nagyhatalom , de Mexikóban: bankjai, bányái, építőipari cégei, éttermei, nyomdái, biztosítótársasága is van. Kritikusai szerint sok területen monopolhelyzetet teremt, gátlástanul felnyomva az árakat, ráadásul aránytalanul jól járt az állami vállalatok privatizációjakor.

7: Cargill-MacMillan család, USA - Becsült nettó érték: 45 milliárd dollár
William Cargill kezdetben gabonasilók építésével alapozta meg a családi vagyont.Veje, 1909-ben átvette tőle a cég vezetését, a tevékenységi körét pedig elkezdte kibővíteni, állattenyésztés és takarmánytermesztéssel.Érdekesség, hogy a vállalat tulajdonának 88%-a még a mai napig az örökösök kezében van.

8: Bettencourt család, Franciaország - Becsült nettó érték: 42,7 milliárd dollár
1909-ben egy fiatal francia-német kémikus, Eugene Schueller kifejlesztett egy egyedi hajfesték-formulát. Mivel akkoriban Párizs volt a világ divat fővárosa, Eugene remek piacot talált magának a gazdag párizsiak és fodrászok között.Találmányának olyan nagy sikere volt, hogy megalapította saját vállalatát a L'Oréal-t. A vállalatot halála után lánya, Liliane Bettencourt vette át és irányította tovább.  Liliane Bettencourt a világ leggazdagabb nojeként tartották számon, viszont 2017-ben 95 éves korában elhunyt.

9: Arnault család, Franciaország - Becsült nettó érték: 37,7 milliárd dollár
A család vagyonát az építőiparban alapozta meg, majd 1984-től a luxusmárkák megvásárlásával (Moet Hennessy Louis Vuitton..) és felfuttatásával gyarapította.
A luxusmárkák a családfő Bernard Arnault vezetése alatt, az LVMH cégcsoport részei.Két gyermeke, Antoine és Delphine is aktívan tevékenykedik a cégnél.

10: Du Pont család, USA - Franciaország - Becsült nettó érték: 15,7 milliárd dollár
A család története 1800-ig nyúlik vissza, amikor az akkori családfő, Pierre Samuel du Pont de Nemours a francia forradalom elől az Egyesült Államokba menekült. Fia, a vegyész Eleuthere Irenee lőporüzemet épített, amelynek forgalma az első világháborúban igencsak megnőtt. Mára az E.I. du Pont de Nemours & Company nevet viselő cégben a családnak már csak 15 százalékos a részesedése.

Még több izgalmas tartalmat találsz a Tőzsde Blogon ► Olvass Bele   https://etradergo.hu/blog/◄◄

Szólj hozzá