2018. nov 03.

Gyorstalpaló: Az amerikai-kínai kereskedelmi háború

írta: gazdasági guru
Gyorstalpaló: Az amerikai-kínai kereskedelmi háború

Elemzők szerint a világ két legnagyobb gazdasági hatalma között folyó kereskedelmi adok-kapok egyre aggasztóbb méreteket kezd ölteni. Az alábbiakban következzen egy rövid áttekintés a gazdasági háború fontosabb kérdéseiről.


Donald Trump amerikai elnök már hivatalba lépése előtt felemelte a szavát a kínai kereskedelmi gyakorlatokkal szemben. 2016-ban az Egyesült Államok elnöke kiemelte, hogy az ázsiai ország erőszakkal támad az USA gazdaságára, és határozott lépéseket ígért Pekinggel szemben az America First (Amerika az első) program keretében.

2017-ben az Egyesült Államok felülvizsgálta Kína kereskedelmi politikáját, azóta pedig folyamatos védővámokat vet ki a behozott pekingi árukra.


Milyen védővámok léptek életbe?


Várhatóan a büntetődíjak kiszabása nem ért még véget, mindenesetre ezidáig három vámtarifa került kitűzésre a kínai árucikkekkel szemben. Ez hozzávetőleg 250 milliárd dollárra rúg, és a fizetés köteles termékek igen széles palettán mozognak.

Jórészt fogyasztói és ipari termékekről van szó, így védővám került a rizstől a kézitáskákon át egészen a vasúti berendezésekig. A díjtételek 10 és 25 százalék között mozognak attól függően, hogy milyen termékről van szó.
Trump nemégiben meglebegtette, hogy újabb 267 milliárd adó kiszabására készülnek, ami azt jelentené, hogy minden kínai behozatal vámbüntetés alá kerülne.


Az Egyesült Államok új frontot nyitott a Pekinggel való kereskedelmi harcokban akkor, amikor globálisan elrendelte az acél, illetve a mosógépek vámtarifa-emelését. (Ezzel bezárta azt a kiskaput, hogy Kína harmadik országon keresztül teríthessen az amerikai piacokon.)


Milyen célt szolgálnak a védővámok?


Kína, igen olcsó munkaerő felhasználásával képes számtalan termék előállítására, tárolására, szállítására. Mindez azt jelenti, hogy a kereskedelmi árakat is viszonylag alacsonyan tudja tartani. (Legalábbis az amerikai kereskedelmi árakhoz mérten mindenképp.)

textgram_1541241125.png


A nyomott kínai termékárak ahhoz vezetnek, hogy az amerikai munkaerő a polcra termel, ugyanis a vásárlók a választásnál az olcsóbbat preferálják. Előbb-utóbb ez az állapot pedig abba torkollik, hogy az amerikai munkások tönkre mennek.


A védővámok szerepe az, hogy Kínát belekényszerítse az áremelésbe, hiszen a tarifákon vesztett pénzt valahol vissza kell szednie. (Hacsak nem szeretne veszteséggel eladni.)


A kereskedelmi csatározások kimenetele egyelőre kétségesnek tűnik. Annyi azonban már most megállapítható, hogy a tőzsdei szereplők egyre inkább aggódva figyelik az események alakulását.

További érdekes írások az amerikai-kínai kereskedelmi háborúval kapcsolatban:

1. Kína megelégelte a védekező szerepet a kereskedelmi háborúban

2. Meginogtak az európai tőzsdék, ez már a változás szele?

 

Szólj hozzá

USA Kína